Megnyílt a Csabai Kolbászfesztivál

2018.10.20.
img

A Csabai Kolbászfesztivál céljai megegyeznek a magyar mezőgazdaság fejlesztési irányaival, lehetőséget biztosítani a kis- és középvállalkozásoknak, húsüzemeknek, kistermelőknek és kézműveseknek a bemutatkozásra és megmérettetésre - mondta az agrárminiszter Békéscsabán a 22. alkalommal megrendezett kolbászfesztivál megnyitóján, pénteken.

Nagy István szerint nem véletlen, hogy a rendezvény három alkalommal nyerte el a kiváló gasztronómiai fesztivál címet, és a csabai kolbász 2013 óra hungarikum. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke ehhez hozzátette, bízik abban, hogy a kolbász után, a fesztivál is hungarikummá válik.

Hégely Sándor, a fesztivál igazgatója hangsúlyozta, különösen fontosnak tartják, hogy a csabai gasztronómiai hagyományokat a következő generációkra áthagyományozzák. Törekvésüket bizonyítja, hogy az első napon, az ifjúsági kolbásztöltő versenyen csaknem 400 csapat mérkőzött meg egymással. Az igazgató egyébként a legnagyobb attrakciónak számító szombati napra 600 csapatra számít a felnőtt kategóriában, és abban bízik, hogy a vendégek száma eléri majd a százezret.

Hozzátette: a kolbászfesztivál immár nemcsak a hagyományok őrzéséről és továbbviteléről szól, hanem fontos tényezője a térség gazdasági fejlődésének. Herczeg Tamás (Fidesz), Békéscsaba és térségének országgyűlési képviselője visszatekintve az eltelt 21 évre elmondta, hogy az évek során több mint 1,2 millió vendég látogatta meg a fesztivált. A csaptok 6,5 tonna fűszert használtak fel, és összesen 120 kilométer kolbászt készítettek. Szarvas Péter (független), Békéscsaba polgármestere a város legnagyobb eseményének nevezte a fesztivált, különösen az idén, amikor megünnepelték Békéscsaba újratelepítésének 300. és várossá nyilvánításának 100. évfordulóját.

A kolbászfesztivál programjában ismét szerepelnek a hagyományőrző disznóvágás- és disznófeldolgozás-bemutatók, amelyek során az érdeklődők minden műveletet nyomon követhetnek a kolbászkészítéstől a zsír kisütéséig.

Fekete Péter, az Ember Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a fesztivál immár nemzetközi hírnévre tett szert.

A Guardian című brit országos napilap például Európa tíz legjobb őszi fesztiválja közé sorolta - mondta.

Innentől már csak az marad feladatul a számunkra, hogy ehhez a hírnévhez méltók maradjunk, és évről évre öregbítsük - mondta. Fekete Péter átadta Hégely Sándornak az államtitkárság dicsérő oklevelét, egyebek között a nemzeti gasztronómiai hagyományok megőrzéséért.

MTI