A Nemzeti Táncegyüttes nyitja a Szegedi Szabadtéri Színpad programját

2019.06.18.
img

A Szegedi Szabadtéri Színpad idei programját június 21-én és 22-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hullámzó világ című, kétrészes táncjátéka nyitja, amelyben a közismert betyárok életét és a nagy szegedi árvíz történetét idézik fel a művészek.

A Hullámzó világ című darab első része a Betyárélet címet kapta, és a hírhedt betyárok, mások mellett Sobri Jóska, Rózsa Sándor, Vidróczki Márton vagy Angyal Bandi életének sajátos humorú történeteit jeleníti meg egy színes táncjáték keretében - mondta Vincze Dániel, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kommunikációs menedzsere az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A második, A szögedi nemzet című felvonásban a 140 évvel ezelőtti szegedi nagy árvíznek állít emléket az amatőr felnőtt és gyerektáncosokkal mintegy 150 fellépőre kiegészült társulat dinamikus, sodró lendületű táncszínházi produkcióval.

A rengeteg halálos áldozatot követelő 1879-es árvízben Szeged több ezer háza is elpusztult a bennük lévő ingóságokkal együtt. A darab a tragédiának és a hősiesen küzdő, kitartó városlakóknak állít emléket. A darabot Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa rendezte.